Beszámoló a Pántlika Napról

2017 augusztus 10.

Ebben az évben is megrendeztük a most már hagyománynak számító Pántlika Napot! A korábban szokásos programok mellett, az érdeklődők egy borkóstolóval egybekötött lovaskocsizáson is részt vehettek. A lovastúra első pontjaként megmutattuk a Bece-hegyen a Sauvignon Blanc ültetvényt és a csodálatos balatoni panorámát. A tökéletes élmény éléréséhez a 2013-as, Vinagora díjas Gálickő Sauvignon Blanc-unkat töltöttük a poharakba, ezután a lovaskocsival az alsódörgicsei Boldogasszony romteplom felé vettük az irányt. Áttekintettük a romtemplom történetét, megnéztük az innen is látványos balatoni panorámát és az Agyaglik dűlőt. Mindehhez megkóstoltuk a dűlőről származó Agyaglik Olaszrizlingünket 2015-ből. Innen visszakocsiztunk a pincészethez, ahol a pincevezetés során még két tételt lehetett megkóstolni: a Kűvölgy Szürkebarát 2012-es évjáratát és a héten Borkiválóság díjat kapott 2013-as Cabernet Sauvignon borunkat. A kóstolón résztvevők egy kvízt is kitöltöttek a pincészetről, és a helyesen válaszolók között a 2013-as Cabernet sorsoltuk ki. A lovaskocsizás mellett a lelkes környékbeli termelők részvételével kézműves vásárt tartottunk az étterem teraszán. A gyerekek kedvence az arcfestés volt, de játszhattak még az ugrálóvárakban és az étterem udvarán lévő homokozóban is. Az esti jó hangulatról pedig az Amigo zenekar gondoskodott.🙂 Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek, és együtt ünnepelhettük ez évben is a Pántlika Napot!
Nézzétek meg az eseményen készült képeket!